A forgóajtók, melyek a XIX. század végétől kezdtek megjelenni a középületek bejárataiban, gyakorlatilag az egyetlen biztos megoldást jelentik a bejáratok huzatmentes kialakítására, hiszen egy toló- vagy nyíló ajtóból épített szélfogó már csekély egyenletesen eloszló forgalom esetén is szinte folyamatosan nyitva van.

Az egyszerű elv - az ajtó minden helyzetében legalább egy-egy ajtószárny érintkezik a forgóajtó íves
falával - garantálja a tökéletes szélfogó hatást.

A forgóajtók biztosítják a légzárást, kizárják az utcai port, a zajt, valamint jelentősen csökkentik az épületbe az utcáról bejutó légszennyeződést.

A forgóajtók télen csökkentik a fűtési költségeket, nyáron klimatizált épületekben
csökkentik a klímagépek terhelését, ezzel jelentős energia és építési beruházás takarítható meg.